Add meg a keresőszót

Hogyan válasszunk horgolótűt?

Hogyan válasszunk horgolótűt?

Hogyan válasszunk horgolótűt?

A horgolás közkedvelt elfoglaltság, egyrészt ki lehet élni  általa a kreativitásunkat, másrészt jót tesz a lelki egészségünknek is, kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá válunk. Nem is kell sok eszköz a műveléséhez csak nekünk tetsző színű fonalak, és egy jó horgolótű – már készülhet is a horgolt táska, a horgolt sapka, a horgolt babatakaró, mobiltok, párnahuzat, papucs vagy a gyerekek körében oly népszerű horgolt állatka.

Igen ám, de milyen a jó horgolótű?

Egyszerűen fogalmazva:kényelmes, azaz jó fogás esik rajta, jó vele horgolni. Persze az ettől objektívebb jellemzőket is érdemes figyelembe venni akkor, amikor kiválasztjuk a  jövőbeli munkaeszközünket.

Prym ergonómikus horgolótű készlet
Prym horgolótű készlet

Alapanyaga

A horgolótűk alapanyagukat tekintve többfélék lehetnek. Készülhetnek fából, fémből, bambuszból, műanyagból.  A vékony tűk általában fémből készülnek, a vastagok pedig műanyagból, mert így nem nehezítik el a kezeket, kényelmes velük a horgolás.

Mérete

A tűk méretét számozással adják meg, ahogy a fonalak csomagolásán is szerepel a hozzájuk illő tű mérete. Kézenfekvő, hogy a legkisebb számú tűvel a leggyengébb, a legnagyobb számúval pedig a legvastagabb fonal horgolható.

Részei

A horgolótűk típustól függően 4-5 részből épülhetnek fel: a kampó (a tű feje), a nyak, a szár, egyes típusoknál az újtámasz, végül a nyél (markolat).

A tű kampójának a segítségével helyezzük a tűt a szemre. Ennek egyszerre kell elég hegyesnek, és kellően tompának lennie, hogy ellássa a feladatát, miközben ne szúrja meg az ujjunkat. és ne hasogassa fel a fonalunkat.

A tű nyakával történik a fonal beakasztása és áthúzása a szemek alatt.

A tű szára adja meg a horgolt szem méretét. Az ujjtámasz nem mindig képezi a tű részét – a tű irányításában segít.

A tű utolsó része  a markolat, ami akár ergonomikus kialakítású is lehet, illeszkedve a tenyérhez és az ujjakhoz.

A “Hogyan válasszunk horgolótűt?” kérdésre a válasz: mindig az adott fonal vastagságának megfelelő méretű, számunkra kényelmes horgolást lehetővé tevő eszköz mellett döntsünk, és a horgolótű színe, dizájnja csak harmadlagos szempont legyen a választásban. Ha szeretnéd beszerezni számodra az ideális eszközt és kiélni kreativitásodat a horgolás segítségével, akkor látogasd meg webáruházunkat és válaszd ki a hozzád illő horgolótűt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük